enDice
Told az összes négyzetet a szaggatott területre. Minden egyes négyzeten belül látsz egy számot, ami azt jelöli, hogy hányat tolhatsz még rajta az adott körön belül. Ha elfogytak a pöttyök, akkor ahhoz a darabhoz már nem nyúlhatsz. Akkor teljesíted a pályát, ha az összes négyzet a helyére került, és elfogytak a lépések is. A négyzeteket ha egymás mellett vannak, együtt is eltolhatók.
Perfect Balance
Helyezd el úgy a felső sorban található elemeket, hogy azok ne essenek le. Alapként kapsz néhány elemet alulra, amikre tudsz építeni. Ha elhelyezted mindet, néhány másodpercig ki kell tartania az építményednek. Ha kész léphetsz a következő pályára.
Turnz
Juttasd el a lila Blob-okat a célmezőbe. Ehhez forgasd a pályát jobbra vagy balra, és a Blob abba az irányba fog esni. A Blub-ok zöldek, őket nem kell eljuttatni a célba, legtöbbször csak a Blob terelgetését akadályozzák. A törhető falak 1 érintés után összetörnek, a bombák pedig egy adott idő után tünnek el. A teleportok átjuttatnak a pálya másik teleportjába. A halálfejes falakhoz érve újra kell kezdeni a pályát. A zárak csak az azonos színű kulccsal nyithatók, az ajtók pedig csak a velük azonos színűeket engedik át.
Magnetizr
Juttasd el a fénynyalábot a W-vel jelzett célokba. Ehhez rendelkezésedre állnak mindenféle olyan részacskék, amik vonzás vagy taszítás segítségével eltérítik a nyalábot. Minden pályának 3 kihívását teljesítheted, a pálya elvégzését, minél kevesebb eszköz használatát, és minél kevesebb idő alatti megoldást.
Gluey
Tüntesd el a kicsi színes nyúlánkságokat a pályáról. A kör diagram mutatja hogy mennyit kell teljesítened. Ha plusz jel van az adott figurába, akkor bónuszként kapsz még színes darabokat. Ha színes kis pöttyök vannak, akkor azok előbb átváltoznak, és csak utána tüntetheted el őket véglegesen.
Redcoat Invasion
1776 július 4-én Amerika már a függetlenségét akarta kikiáltani Nagy-Britanniától. Ám a király ahelyett, hogy elfogadta volna, egy nagy flottát küldött az amerikai partokhoz, hogy győzzék le a függetlenedni vágyó népet. Segíts visszaverni a támadást, hogy kikiálthassák a független Amerikai Egyesült Államokat!
Plumma
Juttass minden színes csővéget a fehér aljzatba a golyó segítségével. A golyó egy lépcsőfokot fel tud lépni, és bárhonnan le tud lépni, de 2 vagy több lépcsőfokot nem tud fellépni. Figyelj az időre, mert ha 3-szor lejár, a játéknak vége. Te magad is újrakezdheted a pályát a halálfejjel, és elforgathatod a nézetet a nyillal.
Screw the Nut
Juttasd el az anyát a csavarig! Ehhez tüntesd el a tartóelemeket, indíts be mechanizmusokat, told meg, ugraszd át a tárgyakat. Mindig figyelj arra, hogy a szögletes anyának elég lendület kell, hogy gurulni tudjon!
Warp Shot
Juttasd el a golyót a célmezőig a teleportokon keresztül. Ha szükséges, gyűjtsd össze az összes pontot a pályákon, hogy aktiváld a kaput. Egyes pályákon erős gravitációs mezők vonzanak vagy taszítanak, vigyázz, ne kerülj egy végtelen ciklusba. Ha nem érnél földet, újjászülethetsz a Respawn segítségével. Minden pályát igyekezhetsz a megadott lövésnél (Par-nál) kevesebb lövésből megoldani.
Ink Ball
Juttasd a csöpögő tintapacákat az edénybe. A képernyő tetején láthatod hány csepp tintád van még. Helyezd a téglalapokat a képernyőre úgy, hogy a cseppek pont az edénybe landoljanak. A sötét téglalap rugalmatlan, míg a világos rugalmas felületű. Helyezd el őket a megfelelő helyre, forgasd a megfelelő irányba és töltsd meg az edényt tintával!
Rescue Bear
Juttasd a pandákat a fürdőhelyre! A hordó minden pályán el van helyezve valahol. A feladatod, hogy úgy tüntesd el a pálya egyes részeit, hogy a pandák a hordókba kerüljenek!
Push n Snap
Juttasd el a színes kockákat a színes lyukakba! Minden kocka végigcsúszik a kiválasztott irányba, míg falnak vagy másik kockának nem ütközik, vagy lyukba nem esik. Segíthetsz a kockákkal a másik útjába állni, hogy eljusson a célba.
Magnetic Impulse
Juttasd el a piros labdát a színes célmezőbe! Ehhez használd a különböző irányú gravitációs erőket, amik bizonyos irányokba lökik a labdát, ha a közelükbe ér. Helyezd el minél jobban az erőket, és használj minél kevesebbet, hogy több pontot kapj!
Present for a Deer
Tüntesd el a felesleges darabokat a pályáról! A feladatod, hogy a rénszarvas csomagja a legalsó szintre kerüljön. Arra vigyázz, hogy le ne essen a pályáról!
Ever Rising Water
Gyűjtsd a színes alakzatokat a hajódba. Változtasd a hajód színét a benne lévő labdákéra és tüntesd el azokat. Csak arra kell figyelned, hogy ne essen sok darab a vízbe, mert akkor el kezd emelkedni a vízszint. Ha eléred a képernyő tetejét, vége a játéknak!
Save My Monsters
Segíts a kis szörnyecskéknek kijutni a fogságból. A feladatod rendkívül egyszerű: tervezd meg a szörny útját a kijáratig, kattints a ketrecre, és vezesd őket a célt jelképező forgó örvénybe.
Mad Shapes
Szedd össze a különböző színű figurákkal, az azonos színű gömböket a pályán. A cél, hogy az összes színes gömböt megérintsd a pályán. A jobb alsó sarokban láthatod, milyen darabokat használhatsz fel az adott pályán!
Crazy Manna
Töltsd meg az angyalok kupáit a mennyei mannával. Ehhez rajzolj varázs vonalakat az égboltra, és a manna arrafelé fog esni. Arra is figyelj, ha különböző színű mannát kell gyűjtened, ekkor át kell őket színezned a többi angyal segítségével.
Biogems
Az idegenek leszálltak a bolygótokra. A támadásukat neked kell visszaverni. Válassz ki magadnak egy hőst, és harcolj meg minden egyes idegennel! A harc menete az egyszerű színcserélős játékok szabályait alkalmazza. Az egyes kövek különböző tulajdonságokkal bír. Különbözőek vannak a támadásra, és az védekezésre. Használd őket ügyesen, és győzd le az összes idegent!
Lost My Home
Egy idegen zuhant a Földre- Segíts neki hazajutni. Találd meg a tárgyakat, amivel tovább tudsz jutni a pályarészeken!
Stack It Up
Helyezd el az alakzatokat a pályán úgy, hogy az érkező bomba hullám után is a vonal felett legyenek. Minden hullám után fejlesztheted a darabokat, hogy jobban bírják a bombák érkezését!
Match and Remove
Tüntesd el az összes színes alakzatot a pályáról. Az azonos színűeket egyszerre is eltüntetheted, ha hozzáérnek egymáshoz. Maximum annyiszor kattinthatsz, amennyi alul megvan adva, ezért jól át kell gondolnod, hogy milyen sorrendet választasz.
Safari Time
Segíts a zebrának kocsikázni a szafarin! Alakítsd úgy a pályákat, hogy a zebra át tudjon hajtani az autójával. A pályák egyre nehezednek, de ha elrontottad, bármikor újrakezdheted! Összesen 24 pályarészen kell áthaladnod, hogy bejárd az egész szafarit.
Morphicine
A testvérek már megtalálták a közös hangnemet egymással. Csak te lógsz ki a sorból. Viszont megtanulhatod, hogyan is kell harmóniában élni. Ehhez csak játékban lévő fejtörőket kell megoldanod. Keresd a kijáratot a pályákon. Olvadj össze másokkal, és gurulj zöld színben a célhoz.
